Az elvonulás

Mi az elvonulás?

Csung Jüan Csikungos értelemben az elvonulás egy olyan, legalább 5 napon keresztül tartó intenzív csikungozás, ahol naponta legalább 8 óra időtartamban zajlik a közös gyakorlás.

Az általam vezetett elvonulások ezeket a minimális követelményeket lényegesen túlteljesítik.

A Nagy Nyári Elvonulás

Az utóbbi években a kéthetes nyári elvonulások tulajdonképpen két turnusból állnak. Az első turnus 8 nap, 7 éjszaka, a második turnus 9 nap, 8 éjszaka időtartamú. Lehet jönni az első, a második vagy mindkét turnusra. Természetesen, az utóbbi változat adja a legerőteljesebb hatást.

A gyakorlás intenzitására való tekintettel az 1. turnusban való részvételhez szükséges legalább a Csung Jüan Csikung kettes szintű tanfolyamának, a 2. turnusban való részvételhez pedig legalább a hármas szintű tanfolyamának elvégzése.

Az elvonulás egy tipikus napja

A napi közös gyakorlás teljes időtartama 10 óra:

  • 2 óra reggeli energia gyűjtés,
  • 3 óra délelőtt,
  • 3 óra délután és
  • 2 óra este.

A reggeli energia gyűjtés részeként minden reggel elvégezzük azt a Ji Csin Csing gyakorlatsort, amelyet Tamo (Boddhidarma) adott át tanítványainak.

Mindkét turnus közepén egy-egy napot arra szánunk, hogy a közelben lévő hegyet meghódítva a szokásosnál egy kicsit erőteljesebb fizikai terhelést biztosítsunk magunknak. Ezeken a napokon a reggeli és az esti közös gyakorlások a szokásos módon történnek.

Minek köszönhető az elvonulás erőteljes hatása?

Elsősorban a sok gyakorlásnak! ;-)

Ugyanakkor érdemes megemlíteni a következő, hatásfokozó körülményeket:

  • Két gyakorlás között nagyon rövid idő telik el, és egyszerűen az előző gyakorlásban elért szint nem tud visszarendeződni. Elvonulás közben gyakorlatilag folyamatosan emelkedik a szintünk.
  • Ehhez járul hozzá az is, hogy a gyakorlások között nem kell kizökkenni a szokásos, stresszes, hétköznapi környezetbe.

Ezek együttesen lehetővé teszik, hogy az elvonuláson olyan minőségi szintugrást tapasztaljunk meg, amely már az elvonulás után sem tud visszarendeződni, és amelynek elérése a hétköznapi tevékenységek közepette gyakorlatilag majdnem lehetetlen.

Egy hozzászólás

  • Turu Sándor hozzászólása. Időpont 2021. május 29. 07:09 | Válasz

    Szia Laci!
    Így még ne hallottam, Ji Csin Csing gyakorlatsor.
    Ez az általunk eddig végzett gyakorlatsor, vagy ettől eltérő?
    Ha eltérő, hol találok bemutatót róla?
    Köszönettel: Sándor

Hozzászólnál? Naná!

Neved(szükséges)
E-Mail(szükséges)
Website
Hozzászólásod(szükséges)

Kattints a képre!

.